Bűnmegelőzési Szabadegyetem 2015

2015. szeptember 15.

 Jelentkezési határidő: 2015. október 12.

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ A RENDŐRSÉG ÁLLOMÁNYÁBA TARTOZÓKNAK 2015. SZEPTEMBER 28.!!!

 

F E L H Í V Á S

 

A Miskolci Egyetem Tudásvagyon Hasznosítás Igazgatóság - Felnőttképzési Regionális Központ, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében 

BŰNMEGELŐZÉSI SZABADEGYETEM 

előadássorozat indul 2015. október 14-től  

„Bűnmegelőzés a XXI. században – a modern technika és az embercímmel. 

A program támogatója: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat.  

A képzés fővédnöke: Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. 

A szabadegyetemen történő részvétel ingyenes! 

 

A témaválasztás, a kurzus szükségessége: 

A XXI. század felgyorsult gazdasági, társadalmi világában a bűnözők a legmodernebb technikákat, eszközöket, módszereket vetik be céljaik elérése érdekében. A modern technika betört az ember életébe, de része lett a bűnözésnek is. Fontos, hogy e fejlődéssel együtt fejlődjön a bűnüldözés és a bűnmegelőzés eszköztára is, lehetőleg úgy, hogy fel tudja venni a lépést a bűnözők elleni küzdelemben.

A mindennapi életben egyre gyakrabban találkozunk videós térfigyelő kamerákkal, melyek visszatartó ereje sokak előtt ismert. De videó kamerákat alkalmaznak a pénzfelvevő automatáknál is, amiknek a felvételeit szükség esetén vissza lehet nézni. Szintén a modern technikai eszközök közé tartozik a hazugságvizsgálat (poligráfia),mely segíthet az igazság kiderítésében.

A XXI. században vált széleskörűvé a mindennapi életben az internet használata ügyintézésre, vásárlásra, kapcsolattartásra, melyek lehetőséget adnak személyes és egyéb adataink kiszolgáltatására.

 

 

 Az előadássorozat célja:

  • a képzés során szükséges megismertetni a hallgatókat a tárgykörhöz kapcsolódó általános jogi, bűnmegelőzési alapfogalmakkal;
  • felkészítés az erőszak speciális megnyilvánulási formáinak felismerésére;
  • bemutatni a bűncselekmények felderítését segítő modern technológia lehetőségeit, a bűnözés visszaszorításában való szerepét;
  • a program hangsúlyt fektet az áldozatvédelemmel kapcsolatos ismeretek átadására, a hatályos jogi szabályozás ismertetésére, az intézményrendszer bemutatására;
  • felkészítse a résztvevőket a problémakörrel érintett állami és civil szervezetekkel való együttműködésre a bűnmegelőzés, áldozatsegítés területein.

 Egy-egy előadás alkalmával az előadók különböző megközelítésből mutatják be az adott problémát. A hallgatóknak lehetőségük van saját álláspontjuk kinyilvánítására, kérdések feltételére.

 

A képzésért felelős: Miskolci Egyetem Tudásvagyon Hasznosítás Igazgatóság - Felnőttképzési Regionális Központ (Észak-magyarországi Regionális Bűnmegelőzési Oktatási Központ, ÉRBOK), Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály.

 Képzésvezető: Kelemen Katalin igazgató, Dudás Péter r. alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető

 Képzés szervezője: Rutkai Balázs ügyvivő szakértő ME THI-FRK

 Az első előadás és megnyitó időpontja: 2015. október 14. szerda, 15.30 óra

 A Szabadegyetem ütemezése: Az előadások szerdánként 16.00 órától, kéthetente,összesen 4 alkalommal kerülnek megtartásra.

 Az előadássorozat helyszíne: Miskolci Egyetem B/3-B/4 épület Miskolc terem (I. emelet 101.)

 

Az előadássorozat időpontjai, témái, előadói:

 I. Drogprevenció 2015. október 14. 16 h

 a.) A drogellenes küzdelem technikai oldala – szerhasználat a szakértő szemével

Előadó: Csesztregi Tamás igazságügyi vegyész szakértő, Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet

b.) A droghasználat humán oldala a volt szerfogyasztó szemével

Előadó: Zsebeházi Ferenc Támaszpont Egyesület

 

  II. Térfigyelés és a bűnmegelőzés kapcsolata 2015. október 28. 16 h

 a.) A térfigyelő rendszerek alkalmazásának nemzetközi helyzete, a hazai alkalmazás lehetőségei, stratégiája és technikája 

Előadó: Dr. Fehér András mérnök-közgazdász, magánbiztonsági szakértő, intézetigazgató, Óbudai

Egyetem Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, Alkalmazott Biometria Intézet

b.) A baleset-megelőzés technikai háttere, az új hordozható és fixen telepített ellenőrző eszközök alkalmazási tapasztalatai

Előadó: Óberling József r. ezredes Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője

 

III. Technika alkalmazása a bűnfelderítésben és a bűnmegelőzésben 2015. november 11. 16.00

a.)  A nyomozást támogató bűnelemzési formák és a profilalkotás hazánkban

Előadó: Elekesné Leinhardt Zsuzsa r. alezredes Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Elemző-Értékelő Főosztály osztályvezetője

b.)  Poligráfiás vizsgálat a gyakorlatban

Előadó: Homonyik Béla r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szakpszichológusa

 

IV. A technikai jellegű bűnözés  2015. november 25. 16.00

a.) Az Internet veszélyei. Cyberbullying – bántalmazás internetes térben  

Előadó: Dr. Gelányi Anikó ügyész, Budapest X‑XVII. kerületi ügyészség, Károli Gáspár Református Egyetem

b.) A kurzus előadásainak anyagából teszt kitöltése

Felelős: Rutkai Balázs ügyvivő szakértő (Miskolci Egyetem)

A hallgatók minden előadást követően elektronikus úton szakanyagot kapnak, amely tartalmazza a témakörök szélesebb körű megismerését elősegítő szakirodalmi hivatkozásokat.    

Az előadássorozaton való részvételt igazoló Certifikációt azok vehetik át ünnepélyes keretek között, akik a Szabadegyetemen legalább három alkalommal megjelennek és a záró tesztlapot sikeresen kitöltik. 

 

Információ:

Katona Andrea igazgatási ügyintéző

Miskolci Egyetem THI - Felnőttképzési Regionális Központ

3515 Miskolc - Egyetemváros

Tel: 46/ 565-484

E-mail: felnottkepzes@uni-miskolc.hu                          

Web:www.felnottkepzes.uni-miskolc.hu

 

Jelentkezési határidő: 2015. október 12.

 

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ A RENDŐRSÉG ÁLLOMÁNYÁBA TARTOZÓKNAK
 2015. SZEPTEMBER 28.!!!

 

A jelentkezés a jelentkezési lap kitöltésével és aláírásával, valamint elektronikus (e-mail) vagy postai úton történő visszaküldésével történik. A jelentkezési lap az ME THI - Felnőttképzési Központ honlapjáról (link: http://www.felnottkepzes.uni-miskolc.hu/jelentkezes)is letölthető!

 

Jelentkezési cím:

Jenei Károly r. alezredes

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

Miskolc

Zsolcai Kapu 32.

Tel/fax: 46/514-523

E-mail: bunmeg@borsod.police.hu